Történet
Iskolánk története
A BKSzC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola egy budapesti, a XIV. kerületben, Zuglóban található szakképző iskola. Nevét Kaesz Gyula építész-belsőépítészről, az Iparművészeti Főiskola volt rektoráról kapta.
Története
Az iskola története a VI. kerületi Szondi u. 41-es épületben kezdődött. Itt a külső-belváros bérházai közé ékelődő háromszintes épületben folyt az oktatás. A tanműhelyek Újpesten, a Bán Tibor utcában egy földszintes családi ház jellegű épületben kaptak helyet. Az akkori igazgató Várhelyi Lajos volt. Évfolyamonként négy osztályt oktattak három éven keresztül. Ez volt a MÜM 18-as számú Ipari Tanulóintézet.
Zuglóban 1966-ra készült el a Kaesz Gyula nevét viselő kétszintes iskola, amelyben a korszerűen felszerelt tantermekben délelőtt-délután folyik az oktatás. Az új épületben könyvtár, orvosi rendelő és tanműhelyek is szerves részét képezik az intézménynek. A régi épületben hátra hagytuk a szobafestő-mázoló szakmát tanuló fiatalokat. Ebben az Egressy úti épületben kezdtünk el foglalkozni a kárpitosokkal, valamint az építőipari faipari szakmák közül a fapadlózó-padlóburkoló és ács szakmákkal. Azokat a fiatalokat, akik ácsok akartak lenni, a téli hónapokban, feszített tempóval elméletre oktattuk, a gyakorlati ismereteket viszont kint az építkezéseken sajátították el.
Az iskola bemutatása
Az épület homlokzatán Kalló Viktor szobrászművész bronzreliefje fogadja, a kertben Mészáros Mihály Dózsa című alkotása található, valamint Samu Géza Napszekér című kompozíciója. A földszinten a Vilt Tibor által készített Kaesz Gyula emlékmű és Kádár György Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész figurális mozaik falburkolata található.
Az iskola 2016-ban egy nagyszabású program sorozat keretében ünnepelte a fennállásának 50. évfordulóját. Az ünnepségre meghívottak között szerepeltek az iskolában valaha tanított tanárok, illetve a szakmában hírnevet szerzett volt diákjaink.
Igazgatók
Balázs Gyula: az iskola első igazgatója, 22 évig vezette az intézetet. Irányítása alatt sok hazai és külföldi elismerést kapott az iskola. Az ő javaslatára vette fel az intézmény Kaesz Gyula belsőépítész-tervező nevét 1975-ben. Kaesz Gyula emlékére 1977 áprilisában avatták fel Vilt Tibor szobrászművész már említett emlékművet az iskola előcsarnokában, melynek avatásán Kaesz Gyula özvegye, Kaeszné Lukáts Kató is részt vett.
Szalay Józsefné: 1988 augusztusától foglalta el az igazgatói posztot. Ekkor nyolc szakmában: bútor-épületasztalos, kárpitos, kádár, intarziakészítő, faszobrász, faesztergályos és hangszerkészítő szakmában képezték a tanulókat. 1991-ben számítástechnika szaktanteremmel bővült az iskola. 1992-től asztalos és kárpitos szakmában szakközépiskolai képzést vezettek be. Munkáját magasabb fórumokon kitüntetésekkel ismerték el: Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2002, Pedagógus Szolgálati Emlékérem 2008, Eötvös József-díj 2008.
Kellnerné Füzi Mária: az iskola harmadik igazgatója faipari mérnöktanárként itt kezdte tanári pályafutását 1983-ban. Előtte faipari mérnökként a termelésben szerzett tapasztalatokat. 1992-ben lett igazgatóhelyettes, majd 2008. május 20-tól 2021. július 1-ig töltötte be az igazgatói posztot. Az igazgatónő 2012-ben Teleki Blanka díjban állami kitüntetésben részesült.
Igazgatónő irányítása mellett indult el iskolánkban a Word- és Euroskills nemzetközi versenyekre való felkészítés 2008-ban Babanecz Csaba és Fekete Zoltán szakértők segítségével a bútor- és épületasztalos kategóriákban. Az asztalosok összesen a 12 versenyen 9 arany, 2 ezüst, 3 bronz, 7 kiválósági érmet és 4 nemzet legjobbja kitüntetést kaptak.
Pelyhes Gábor: faipari mérnöktanári végzettséggel rendelkezik. 2020-ban igazgatóhelyettes, majd 2021. július 2-tól 2024. július 01-ig igazgató lett.
Litresits Gábor: Iskolánk jelenlegi igazgatója 2024. július 02-től. Faipari mérnök, faipari mérnöktanár és közoktatásvezetői szakiránnyal rendelkező oktatónk. Tapasztalt faipari szakember, aki elismert a szakmában és a képzés terén.